A Múzeumkert a Magyar Nemzeti Múzeum kertje, mely Budapest egyik legfrekventáltabb helyén, az Astoria és a Kálvin tér között található kicsivel több, mint 3 hektárnyi területen. A Múzeum történetének egy részét mindenki szinte kivétel nélkül ismeri, hiszen Petőfi az épület lépcsőjén szavalta el 1848-ban a Nemzeti Dalt. A kertet csak öt évvel ezután, 1853-ban kezdték angolparkosítani Petz Ármin tervei alapján, és egészen 1879-ig tartott, mire elnyerte végleges formáját. A zöldterület költségeit részben koncertekből fedezték, melyek karnagyai közt Erkel Ferenc és Liszt Ferenc is szerepelt.
Felújítás előtti, zöldebb állapot
A kertben fontos magyar történelmi és irodalmi személyek szobrai találhatók. Többek között Berzsenyi és Kazinczy, Kisfaludy Károly és Kisfaludy Sándor, Herman Ottó számára is emléket állítottak. Az egyik leghíresebb ülőszobor Stróbl Alajos alkotása, mely Arany Jánost ábrázolja. Az 1848-49-es szabadságharc két külföldi vezetőjének, Alessandro Montinak és Jozef Wysockynak, illetve Giuseppe Garibaldinak is szobrot emeltek.
Arany szobrát felújítani viszik
A Palotanegyed ékköve kedvelt pihenőhely, gyakran üldögélnek a környékbeli egyetemisták lyukas óráikban a múzeum lépcsőin, de a kertben található asztalok is ritkán szabadok. Jelenleg már egy jó ideje felújítás alatt áll a Múzeumkert, a tervek szerint 2018 nyarán kellett volna elkészülnie (a felújítási pályázat nyertesét már 2016-ban kihirdették). Sok minden változni fog, egy sajtóközlemény szerint újra egységesebb lesz a park, az eredeti angol kert hangulatát fogja idézni. A XIX. századi fénykor felidézése mellett a növényzet is jelentősen megújul, hiszen néhány fa már most veszélyes állapotban van. Az Ybl Miklós által tervezett kovácsoltvas kerítést és a szobrokat is felújítják, valamint újranyitják a kert egyik sarkában található illemhelyet.
A pihenni vágyókat a tervek WiFi, még több zöldfelület és köztéri bútor fogja várni. A felújítási pályázat nyertese, a TÉR-TEAM Kft. tervei szerint az óvodás és kisiskolás gyermekeket játszótér is várja majd. Megnyitják a Múzeum utca felőli gyalogosbejáratot, a kertészház pedig egy üvegfalú épületrésszel bővül, melyben cukrászda és kávézó fog üzemelni. Ti is kíváncsian várjátok, milyen lesz a megújult Múzeumkert?